fbpx

Elképesztően nagy a választék. Mit tegyek?

2022.03.28.

A szomszéd tetőjén miért áll a hó? Az enyémről meg olvad le?

A minap sétáltam az utcánkban, és egy pillanatra megálltam két szomszédos ház előtt, mert nagyon megmosolyogtatott. A kép a következő volt: egységes telkek, egységes kocka házak, egységesen esett a hó is, és mégis. Volt egy nagy különbség a két ház között, mégpedig az, hogy az egyiken láttam, milyen cserép került fel annak idején, míg a másikon nem. Miért is lehet ez így?

10 dolog amitől a tető jobban érzi magát!

A tető egy lélegző, élő szerkezet. Ha jól készül el, évtizedekig meghálálja, de ha a kiszellőztetés nincs megoldva, akkor akár két éven belül tönkre mehet. Felmerülhet a kérdés, ha 40 évvel ezelőtt jó volt az úgy pőrén, akkor most miért kell változtatni?

Kinek jó egy előregyártott tetőszerkezet?

Gondolom mindenkinek, aki építkezik vagy felújít ismerős az a szituáció, amikor az elemi erők, határidők vagy a kialakult káosz miatt már alig várja azt a pillanatot, amikor befejeződnek a munkálatok.

Tegyük fel, hogy olyan dologban kell döntenem, amihez nem értek és azt sem tudom hol álljak neki. Az egyik legfontosabb lépés, hogy segítséget kérek, kivitelezőtől, szakkereskedéstől vagy akár attól is aki már túl van egy tető felújításán. Sok okos dolgot hallhatunk tőlük.

Sok értékesítési tréningen vettem részt, mert nem ez volt kimondottan a szakmám. Ugyan ide vág, de nem tudtam, hogy ilyen sokrétű lehet a tetővel kapcsolatos dolog. Azt hittem cserép, kis faanyag és ennyi. NEM. Minden esetre talán tudok segíteni azoknak, akik eme nagy döntés előtt állnak . Most hasznát veszem a sok tréningnek.

Tegyük fel, hogy olyan dologban kell döntenem, amihez nem értek és azt sem tudom hol álljak neki. Az egyik legfontosabb lépés, hogy segítséget kérek, kivitelezőtől, szakkereskedéstől vagy akár attól is aki már túl van egy tető felújításán. Sok okos dolgot hallhatunk tőlük.

Talán így álljunk neki: Mit várok a cseréptől? Időtálló, szép színű és formájú, ár- érték arányban megfelelő, stb.

Ez általában igaz mindenre, de tetőnél ezt nem kis időre választjuk így nem baj, ha megfontoltak vagyunk. Amennyiben nem értek valamihez én biztosan megkérdezném a nálam okosabbakat. Legyen ez kivitelező vagy szakkereskedés (melynek a nevében benne van a megoldás) vagy aki már újított fel tetőt, hogy mire figyeljek! Nagyon fontos hogy a szakképzett emberek tudják a dolgukat és megbízhatunk a véleményükben, de ha nekem ez nem elég akkor utána is olvashatok, ma már az otthonunkban van a lehetőség hozzá, internet. Bár én még mindig bemegyek egy boltba és ott várom a kérdéseimre a választ. Szerintem nagyon sokat elárul egy üzletről vagy eladóról, hogy milyen szakmai tudása van, ha beszélgetünk vele. Kell a személyes kontaktus, akár a termékkel akár az emberekkel. Bár lehet, hogy csak nekem.

A mai napig futok bele olyanba, hogy megkérdezik a véleményemet, mert már régóta csinálom, és mégis azt hiszik érdek fűz hozzá, melyik terméket adom el. Nem így van. Mindig fontos számomra, hogy elmondja az ügyfél az elképzelését és annak megfelelően, a legjobb tudásom szerint, ajánlom a lehetőségeket. Amennyiben nincs elképzelés akkor is tudunk segíteni, mert tudjuk milyen kérdések azok amik közelebb visznek a megoldáshoz, még ha ezt a vevők nem is gondolják. Meglepő, de nem az ár az első, szinte soha.

Tehát néhány fontos gondolat: tekintsük végig mire van szükségünk, ez a legfontosabb. Miért? Abban a pillanatban, hogy eljönnek hozzánk és megnézik a Magyarországon egyedül álló mintaparkunkat, megértik. Rengeteg cserépgyártó van a hazai piacon és mivel versenyben kell maradniuk egymással szemben is, így hasonló termékeik is vannak, de ezt leszámítva 1-1 gyártónak legalább 8-9 fajtájú cserepe van és legalább 4-5 színben léteznek, tehát nem egyszerű a döntés. Igyekszünk a mintaházainkat folyamatosan frissíteni, de a növekvő igényeket nehéz kezelni, mégis talán a legtöbb embernek segít, ha látja élőben, test közelben hogy melyik cserepet szeretné választani.

Minden egyes minta házunk más gyártó termékeit tartalmazza, van olyan gyártó, akinek nem lehetett 1 házra tenni a kínálatát, mert annyira nagy. Volt egy vásárlóm, aki az alföldről jött el a családjával megnézni és azt mondták, hogy „fantasztikus hogy élőben is látják, milyen cserepet választanak a tetőre az elkövetkezendő 50 évre”. Nekem biztosan segítene. Kicsit elkalandoztam.

A lényeg: kiválasztani a formát és a színt, lehet, hogy azért mert nő vagyok, de nekem ez a legfontosabb, minden mást ráérek utána.

Tudom, milyen forma tetszik és milyen színt képzeltem el, ez után jöhet a termék minőség, ami megint csak nagyon fontos, mivel manapság elég sok a garancia idő minden cserép gyártónál, azért bátorkodtam ezt csak a harmadik legfontosabb dolognak javasolni, meg, mert már tudom, hogy hiába kínál a másik cserépgyártó hosszabb garancia idő, ha nem tetszik, nem azt fogják választani, higgyék el!

És csak ezek után jön az ár! Meglepő nem? Ami a lényeg szerintem: nem szabad kétségbe esni, ha nagy a választék, a saját fejemben fel kell állítani egy fontossági sorrendet és máris szűkül a kör és persze Szakemberektől segítséget kérni (legyen az kivitelező vagy akár mi, mint Szakkereskedés)

Talán a legfontosabb: soha ne féljenek kérdezni, mert ha nem teszik, nem kapnak választ. Egyszer egy nagyon kedves, intelligens, vevőm azt mondta „inkább 5 percig legyek hülye, mint egy életen át”.

Remélem találkozunk nálunk a mintaparkban és segítségükre lehetek!

Írj nekünk!

Név*
Adatkezelési hozzájárulás*