Tegyük fel, hogy olyan dologban kell döntenem, amihez nem értek és azt sem tudom hol álljak neki. Az egyik legfontosabb lépés, hogy segítséget kérek, kivitelezőtől, szakkereskedéstől vagy akár attól is aki már túl van egy tető felújításán. Sok okos dolgot hallhatunk tőlük.
A szomszéd tetőjén miért áll a hó? Az enyémről meg olvad le?
A minap sétáltam az utcánkban, és egy pillanatra megálltam két szomszédos ház előtt, mert nagyon megmosolyogtatott. A kép a következő volt: egységes telkek, egységes kocka házak, egységesen esett a hó is, és mégis. Volt egy nagy különbség a két ház között, mégpedig az, hogy az egyiken láttam, milyen cserép került fel annak idején, míg a másikon nem. Miért is lehet ez így?
Milyen ácskapcsolatokkal kell rendelkeznie egy jó tetőnek?
Ahogy az élet más területein, a tetőszerkezet készítésben is vannak jó, és még jobb megoldások. Ha megfelelő szakembert választunk, nincs olyan, hogy rossz tető. Annak idején, amikor még az ács szakma egy mesterség volt, és nem a csavarok tartották össze a tetőket, a szerkezet lelke a fakötés voltak. Minden szakembernek és ebben a szakmában mozgó tanoncnak erről a szóról rögtön a Gábor László tankönyv és a megannyi ábra ugrik be, de mit is jelent ez pontosan?
Az, hogy milyen magasságba épül be a tetőablak meghatározza az ablakműködtetési lehetőségét.
A legtöbb tetőtéri ablak olyan magasságba épül be, hogy az ablakon ülő és álló helyzetben is kilátni, és az ablak nyitószerkezete kézzel könnyen elérhető. A tetőtérben sok esetben azonban az ablakok nagy magasságba kerülnek, így azok nyitása-zárása csak távvezérléssel lehetséges.
A tető hajlásszöge nagymértékben befolyásolja a tetőablak optimális hosszúságát. Minél alacsonyabb a tető hajlásszöge, annál hosszabb ablakot érdemes választani. A billenő tetőablakok 15°-90° közötti tetőhajlásnál alkalmazhatóak, a felnyíló-billenő tetőablakok azonban csak 15°-55° közötti hajlásszögű tetők esetén ideálisak.
A térdfal meghatározza a kilincs pozícióját. Alacsony (90-110 cm magas) térdfallal épült tetőterekben bármely VELUX tetőtéri ablak alkalmazható. Magas (110 cm magasság feletti) térdfal esetén azonban csak az alsó kilinccsel nyitható tetőtéri ablakok nyújtanak kielégítő megoldást.
Az egyik legfontosabb szempont az üvegezés. Ha hosszú távra gondolkodsz, azt tanácsoljuk, hogy a tetőablak-kínálat feltérképezésekor ne ragadj le az alaptípusoknál. A többletköltséget meghálálja, hogy melegebb lesz a szobában, kevesebb energia vész el, így nem fizet felesleges fűtési költséget. A 3-rétegű üvegezésű VELUX Standard Plus tetőtéri ablakok az üveg Ug=0,6 W/m2K és a teljes ablakszerkezet Uw=1,1 W/m2K hőszigetelő képességével jövőbiztosak.
A kiváló minőségű első osztályú fenyő faanyagú tetőtéri ablakok mellett műanyag bevonatú típust is választhat. A fehérre festett poliuretán bevonat teljesen körbeveszi az ablak fa belsejét, ezért a nedvesség nem tud kárt tenni benne. Fürdőszobába vagy konyhába szinte csak ilyen tetőtéri ablakot éri meg választani. Másik nagy előnye, hogy egyszerű tisztán tartani a felületét és évek múltával sem kell tervezni az újrafestést, mert nincs rá szükség. Emiatt háló- és gyerekszobákban is népszerű ez az ablak.
Tetőtéri ablak választáskor is fordulj a Profi Tető Kft. mérnök szakértő kollégáihoz.
Kérj ajánlatot most VELUX Standard Plus tetőtéri ablakra!
Írj nekünk!
Sütiket használunk a weboldalon, a legjobb felhasználói élmény érdekében. Ez azzal jár, hogy megjegyezzük a preferenciáidat, így visszatéréskor is a legjobb élményben lesz részed. Az "Elfogadás" megnyomásával jogosultságot adsz nekünk, hogy az összes sütit használjuk.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.